H : Gergely Pápának eredetiroͤl, Istennek tsudálatos rendeléséboͤl
À titre provisoire, nous proposons une transcription diplomatique de H-1. La transcription reproduit le plus fidèlement possible les signes du témoin. Le seul signe non transcrit est le trait d’union en fin de ligne (-). La transcription comporte 3089 mots et 18389 signes, ponctuation comprise. Aucune erreur n’est corrigée. Les changements de page sont entre crochets. La même transcription avec respect des coupures de ligne est accessible ci-dessous en PDF et en Word. Ultérieurement, une transcription TEI de H-1 sera proposée sur cette page, ainsi que les numérisations.
- PDF (transcription diplomatique de H1 avec respect des coupures de ligne)
- Word (transcription diplomatique de H1 avec respect des coupures de ligne)
Notre transcription de H-1 (2024)
[185] LXXXI. R É SZ.
Gergely Pápának eredetiroͤl, Iſtennek tsudálatos rendeléséboͤl.
EGy Márkos nevü Fejedelemnek egy fiánál, és egy leányánál több nem lévén, midön már el-vénhedett vólna, igen meg-betegſzik, és hivattya az Urakat, és mond nékik: kedves Atyamfiai, már énnékem meg-kell halnom, ſzivemen ſemmi nehézſég nints egyéb; hanem tsak az, hogy leányomat ki nem házasíthatám; Azért jó fiam, a’ki orſzágomnak örököſſe vagy, úgy maradgyon rajtad Iſten kegyelméböl az én Atyai áldáſom, hogy ezt az egy leányomat tiſzteſſégeſen házasítsad, és tellyes életedben nagy betsületben ’s atyfi ſzeretetben tartsad. E’ ſzók után a’ falhoz fordúlván Markus Fejedelem, lelkét ki-botsáttya, és tsak-hamar nagy pompával el-temetik. Ezekután, a’ Fia ſzép okoſsággal kezdi igazgatni a’ birodalmat, a’ Húgát-is nagy betsületben és vigyázásban tartotta, egy házban lakván véle minden idöben. Egykor a’ kiſértetek addig oſtromollyák, hogy meggyözik az ifjat, és fel-kelvén éjtſzakának idején, mégyén a’ Húga ágyához, ésálmából fel-költvén, megjelenti néki bújaságra való ſzándékát. Kinek felel a’ Húga: Távól légyen tölem e’ rettenetes vétek! Emlékezzél rá minek-elötte az Atyánk meg-halna, minémü áldáſſal és tanúsággal bizott a’ te gondviſeléſedre engemet. Ha pedig illyen gonoſságot tselekednénk, sem az Iſten itéletit el nem kerülnök, ſem az emberek között a’ nagy gyalázatot. Kinek ſzép ſzavaira megnem hajolván az ifjú, melléje fekſzik, és kívánságát tölti, kin olly nagy ſiralomra fakad a’ leány, hogy ſem[186]mi vigaſztalás nem haſználna néki. A’ mennyire lehetett a’ Király, úgy-mint a’ Báttya, eléggé vigaſztalta; de ſemmit nem fogott rajta, egykor ebéd felett ülvén, változni kezd a’ leánynak ábrázattya. Kit látván a’ Báttya, fel-kél az aſztaltól, és be-menvén házokba, kérdi a’ Húgától okát nyavalyájának: a’ ki megjelenti a’ Báttyának, hogy töle meg-terheſedett vólna. Mellyet hallván a’ Báttya, annyira meg-búsúl, hogy még a’ napját-is átkozni kezdi. Kinek mond a’ Húga: Uram fogadd tanátsomat, talám nem bánodmeg. Nem mink vagyunk elsök, kik az Iſtent nagy vétekkel meg-bántottuk. Közél hozzánk egy betsületes öreg Ur lakik, kinek tanátsával élt a’ mi édes Atyánk-is, hivaſſuk azt, és erös titoknak petséti alatt jelentsük-meg néki minden dolgunkat, tudom jó-tanátsot ád, mind idveſſégünkre, mind világi betsületünkre nézendöt. Kinek mond a’ Király: Én megnyúgodtam beſzédeden, tsak hogy elsöben Iſtennel békéllyünk-meg, valláſt tévén bününkröl, tartsunk pénitentziát. Mellyet midön végben vittek vólna nagy töredelmes ſzível; azután hivattyák azt az öreg Urat, és keſerveſen dolgukat néki meg-jelentik. Kiknek mond az öreg Ur: Mivel már az Iſtennel meg-békéllettetek, az én tetſzésemböl Iſten kedvéért továbbis munkálódtok, és a’ ſzentföldet meg-látogattyátok. De mivel a’ Húgod terhes, moſt a’ hoſzſzú útra nem mehet, hanem tsak te menny-el Király. Minek-elötte pedig meg-indulnál, hirdeſs orſzágos gyüléſt, az Uraknak jelentsd-meg a’ ſzentſöldre menö ſzándékodat, és parantsold-meg, hogy míg oda múlatoſz, addig képedben a’ Húgodat hadtad; azért neki mindenek engedelmeſſéggel légyenek. Énnékem-is parantsold[187]meg mindenek hallattára, hogy a’ Húgod mellett légyek, reája mindenekben gondot viſelyek, ha életemet ſzeretem; Igy az ö dolgát ſenki nem fogja tudni több Feleſégemen kivül, a’ ki-is erös hittel léſzen köteles a’ titoknak meg-tartására: hogy mikor ſzüléſének ideje el-jö, ſenki más ne forgolódyék a’ Húgod körül az én Feleſégemen kivül. Ezen a’ tanátson meg-nyugſzik a’ Király, és a’ ſzerint tselekedvén mindenekben, ſzép bútsú-vétel után meg-indúl a’ ſzent földre, azután a’ Tanáts Ur, a’ Király Hugát el-kéſzítti, és viſzi a maga várába, kin igen tsudálkozik az Ur Feleſége, és midön kérdené é dolognak okát, megjelent nagy hit alatt mindeneket a’ Feleſégének, és meg-hagyja, hogy a’ Király Húgához ſenki ne közelítsen egyéb ö nálánál; melly ſzolgálatot nagy örömeſt, és igaz hüſéggel fel-vállal az Aſzſzony, mindenekre jó gondot viſelvén. Azonban, a’ ſzüléſnek érkezvén ideje, a’ Király Húgának fia léſzen. Kit meg-értvén az öreg Ur, jelentést téſzen a’ gyermek Annyának, hogy már a’ gyermek kereſzteléſére lenne gondgyok. De mivel Papot nem kaphatnak, ki az egy teſtvér Atyafiak között ſzületett gyermeket meg-kereſztellyé, kéſzíttetett egy hordót a’ Király Húga, kiben gyermekét be-pólálva helyhezteti, és egy ezüst táblára ezeket irattya: Yalaki e’ gyermekre talál, értésére légyen, hogy ez, egy teſtvér Atyafiaktól ſzületett; Iſten kedvéért mindazáltal kereſztelteſſe-meg, egy tsomó aranyat talál fejénél, lábainál egy tsomó tallért, ezzel a’ költséggel a’ gyermeket nevellye, és tanítaſſa-is azt az idöt érvén. És azt a’ táblát a’ fejéhez tétetvén, a’ hordóba be-tsinállyák böltsöſtöl a’ gyermeket, és a’ tengerre botsáttyák, tovább Iſten gondviſeléſére bíz[188]ván. Midön ezeket a’ dolgokat végbe vitte vólna az Ur a’ Király Húgának parantsolattyából, és el-nézte vólna a’ hordót, kiben a’ gyermek vólt, mélyre viſzi a’ ſzél a’ tenger hátán, viſzſza tér házához, és ottan talál egy Áſiából jövö embert elöl, kitöl hírt tudakozván, meg-érti, hogy a’ ſzarándokság járás közben bizonyoſon meg-hólt vólna a’ Király, kin igen meg-búsúl, mindazáltal, a’ mint lehetett, titokban tartotta vólna azt a’ ſzomorú hírt a’ Király Húga elótt. De midön eleibe érkezik, látván az Urnák el-változott állapattyát, kérdezni kezdi töle, mi gonoſz híre vólna? Kinek amaz: Nints úgy-mond ſemmi búſuláſom, ſöt inkább naponként való gyógyúláſodon örömem vagyon Aſzſzonyom. A’ Király Húga pedig eſzébe vévén titkos ſzomorúságát, annál inkább kezdi firtatni. Ama’ midön tovább nem titkolhatná belsö indulattyát, meg-jelenti a’ hírt, mellyet hallott. Hívatván mindgyárt eleibe a’ Király leánya azt az úti embert, maga kezd kérdezsködni. Kinek felel amaz: A’ Bátyád bizonyoſon meg-holt, a’ teſtét általis hozták a’ királyi várba, hogy ott az Atyád mellé el-temeſſék. Mellyet hallván az Aſzſzony, el-ájúl bánattyában. Midöre pedig bánattyából fel-eſzmélkedik, keſerves ſíráſokra panaſzokra fakad, ſzületéſének, és életének napjait átkozván, hogy minden gonoſz veſzély az ö fejét borította-el. Ha a’ halál engemet-is el nem viſzen úgy-mond, tovább-tovább mind nagyobb veſzedelmeket várok. Egy idö vártatva, a’ keſerveſt meg-ſzólíttya a’ tanáts Ur, és mond néki: Aſzſzonyom ne add halálra magadat: mert te maradtál egyedül, kire néz az orſzág gondviſeléſe, ſzünnyél a’ ſiráſtól, kéſzüllyünk, és mennyünk a’ várba a’ teſt [189] mellé, és mindeneknek-elötte királyi módon temeſd-el Bátyádat: mert tovább egyébbel ſemmivel nem tartozol néki. Melly ſzókkal a’ mint lehett, vaſtagodván az Aſzſzony, el-mégyen, és a’ Báttyát keſerveſen; de királyi pompával el-temeti, azután az orſzágos gondviſeléſekhez fog. Idö múlva a’ Burgundiai Hertzeg követeket küld hozzája, kik által házaſságra kivánnya; de a’Király Húga tsak hamar válaſzt ád, és meg-jelenti, hogy ö hozzá ne bizzék, mert tellyes életében férfiat nem akar iſmerni. Azon megbúsúl a’ Hertzeg, és mondgya magában: mivel üres válaſzſzal botsátottál, hidd-el, nem könnyen uralkodol ezen-túl orſzágodban. Azonban tsak-hamar hadat gyüjt a’ Hertzeg, és tüzzel, fegyverrel puſztítani kezdi az orſzágot. Kire nézve az Aſzſzonynak kellett ſzaladni elötte egy igen erös városba, a’ hól keſerveſen ſokáig töltötte idejét.
Azonban, a’ tengeri habok a’ hordót, kiben a’ Király Húgának kis gyermeke bé-volt tsinálva, vetik egy ſziget mellé, mellyben a’ Barátoknak derekas Kalaſtroma vólt. A’ tájban mégyén azon Kalaſtromnak Gárgyánnya a’ tenger mellé, és ott a’ Haláſzokkal kezd ſzegödözdni, azalatt kétſelé tekintvén a’ Gárgyán, lát egy hordót mint ingat a’ tengeri hab, azt a’ ſzolgáival a’ vizböl ki-véteti, és fel-bontatván, találnak egy eleven gyermektsét benne elég vidám ortzával; kin a’ Gárgyán el-rémülvén, mond: Uram mi lehet oka e’ dolognak? maga kezével-is hányogatván a’ gyermek böltsöjét, talállya az ezüst táblát, és a’ reája való iráſt olvaſván, eſzébe véſzi hogy az a’ gyermek egy teſtvér atyafiaktól ſzületett, de még kereſzteletlen. Az aranyat-is, és a’ tallért is meg-talállya, vég[190]re mindeneſtöl fogváſt éſzébe véſzi annak a’ gyermeknek nagy emberektöl való ſzületéſét. Mind ezekre nézve, fel-veteti a’ gyermeket, Gergelynek kereſzteli, és egy Haláſzſzal neveléſe felöl meg-alkuſzik. Kit hét eſztendös koráig állapottyához képest ſzépen feltart a’ Haláſz. Hét eſztendö múlva, maga kezéhez veſzi a’ gyermeket a’ Gárgyán, és deáki tudományra tanittya, a’ ki, idöre az Iskolákban minden tanúló tárſait fellyül kezdi haladni. Az ifjú mindazáltal a’ Haláſz házánál lakott, édes Apjának- is a’ Haláſzt tartotta. Egykor midön a’ Haláſz gyermekével játſzodnék, labtával a’ hajigálás közben meg-ſérti a’ Haláſz fiát. Ki el-falkadván ſirva, fút az Annyához, és így panaſzkolkodik: Az ötsém Gergely ütött engem a’ labtával. Kin meg-búsúlván a’ gyermek Annya, kimégyen, és nagy haraggal mond: miért kellett néked Gergely az én fiamat meg-verned? hiſzen azt ſem tudgyuk honnat való vagy, és mi hozott téged ide. Kinek mond Gergely: Oh édes Anyám miért hánſz ollyanokat a ſzememre, hiſzem én-is te fiad vagyok? Kinek viſzont a’ Haláſzné: Én fiam nem vagy, honnat való légy, azt ſem tudom; hanem tu- dom az egyet, hogy a’ tengeri hab hajtott ide egy hordóban, kire a’ Gárgyán találván, én velem alkutt-meg gondviſeléſed felöl, ’s azólta tartalak. Mellyet hallván az ifjú, megyén mindgyárt a’ Gárgyánhoz, és mondgya neki: Uram már régen lakom itt, eddig azt véltem, hogy a’ Haláſz gyermeke vagyok; de már éſzemtem, hogy abban ſemmi nints. Én azért elmegyek, ha valahól talám fel-találom Apámat, vagy Anyámat, kérlek vitéz módon kéſzits és botsáſſ-el engem. Kit ſok ſzóval maraſzt a’ Gárgyán: Fiam tedd[191]le azt a’ gondolatot, úgy-mond, itt az egéſz Kálaſtrombéli Barátok annyira ſzeretnek tégedet, hogy az én hóltom után tégedet válaſztanak Gárgyányoknak. De mivel ſemmiképen nem maraſzthattya tovább az ifjat, elé hozza a’ Gárgyán a’ táblát, mellyet a’ böltsöjében talált vólt, és mondgya Gergelynek, olvaſd-el ezt fiam, és ebböl tellyeſſéggel minde̅ állapatodat ki-tanúlod. Mellyet olvaſván, eſzébe véſzi, hogy két egy teſtvér atyafiaktól ſzületett gyermek vólna ö, és ſzörnyen el-keſeredik rajta. El-mégyek egy általán-véggel, úgymond, a’ ſzent földre ott vitézi hartzokat téſzek, a’ ſzüléimnek bünökért, és életemet-is ott végezem-el. Kérlek azért Atyám, nekéſſél; hane̅ engem kéſzits-el mentöl hamarabb. Kit midön belsülettel el-kéſzített vólna a’ Gárgyán, meg-alkuván a’ hajós-Meſterrel, mindeneknek ſzomorúságával meg-indúl a’ ſzent föld felé. Menvén a’ tengeren, ellenkezö ſzél támad elejekbe, és másfelé téríti a’ hajót, éppen ahoz a’ városhoz, a’ mellyben a’ Gergely Annya lakott ellenſégétöl való féltében. A’ melly földön a’ hajós-Meſtereknek ſem vólt iſméretségek. Menvén-bé a’ városba Gergely, talál egy vároſi embert, a’ ki kevés beſzéllgetés után házához viſzi-bé, és betsülettel láttya,’s tartya minden hozzá-tartozandókkal együtt. Midön pedig ebéd felett ülnének, kérdezösködik a’ gazdától Gergely, mitsoda állapatok forganának fen abban a’ helyben? Kinek felel a’ Polgár: Vólt úgy-mond egy Válens nevü Királyunk, a’ ki ſemmi maradékot nem hagyott maga után egy Húgánál egyebet; A’ kit egy Hertzeg akarván el-venni, ſemmiképen hozzá nem ment a’ Király Húga, kin meg-haraguván a’ Hertzeg, az egéſz orſzágot fel-prédálta puſztította, ezen az egy vároſon [192] kivül. Kinek felel Gergely: Vallyon atyámfia meg-jelentsem-é néked ſzándékomat? Bízváſt Uram, úgy mond a’ Polgár. Kinek viſzont Gergely: Én vitézlö ember vagyok, és kardommal éſzem kenyeremet: menny-fel a’ palotára, és jelentsd-meg a’ Király Húga Hopmeſterének; hogy, ha nékem meg-fizet, ez eſztendöben jó ſzível hartzolok igaſsága mellett. Ezzel a’ hírrel fel-mégyen a’ palotára a’ Polgár ember, és a’ Hopmeſternek meg-jelenti a’ dolgot. Ki mindgyárt nagy örömmel követet küld Gergely vitéz után, és viſzi-bé a’ Király Húga eleibe. Kit igen fzorgalmatoſon néz az Aſzſzony; de hogy ö fia légyen, ſemmiképen eſzébe nem veheti: mert a’ fiát a’ tengeri habok régen el-temették úgy tudta. A’ Hopmeſter ezzel a’ vitézzel meg-alkuſzik, a’ Király Húgának akarattyából, és más napra kelvén, táborba indúl Gergely vitéz a’ Hertzeg ellen. A’ kit nem ſokára igen nagy táborával elöl talál hartzra való kéſzülettel. Kik mind két réſzröl mindgyárt ſzembe ſzállanak, és kemény hartzhoz fognak. A’ hartz között mind addig halad, a’ ſeregeken által Gergely vitéz, hogy a’ Hertzeget ſzemélye ſzerint fel-talállya. Ugyan ott mindgyárt vagdalkozni kezd véle, és néki ſzolgálván jobban a’ ſzerentse, fejét véſzi a’ Hertzegnek, hadán gyözedelmet véſzen, és az egéſz orſzágból minden helyeket fel-ſzabadít az ellenſégnek kóborlásától. Igy minek-elötte eſztendeje telnék, az orſzágot meg-tsendesíti. Azután megyén viſzſza udvarhoz, és ott meg-jelenti a’ Hopmeſternek, hogy már dolgát el-végezte, az ellenſéget el-kergette, egyebet fizetéſénél nem kíván: mert más orſzágra menö ſzándéka vagyon. Kinek mond a’ Hopmeſter: Im a’ királyi Aſzſzonynak [193] mindgyárt meg-jelentem: mert ſzegödſégednél többet érdemlettél, légy várakozásba addig, mig dolgodban véget vethetek. E’ ſzók után megyén az Aſzſzonyához a’ Hopmeſter, mondván: Semmi híjával nintsen Aſzſzonyom az orſzágod, hanem tsak egy Fö kívántatnék; Jovallanám azért, hogy vennéd a’ férhez menéſre magadat. Jobbat pedig és az orſzágnak haſznoſſabbat nem itélhetek e’ Gergely vitéznél. Kinek mond az Aſzſzony: Hiſzem tudod a’ férhez menéſröl való fogadáſomat, immár férfiat többé nem akarok iſmerni. A’ te ſzódra mindazáltal egy bizonyos napig gondolkodom, és akkor válaſzt adok. És egynehány napok el-telvén, mond máſok hallatára: Noha férhez menö ſzándékom nem vólt; de mivel Gergely vitéz e’ nagy jót tselekedte orſzágommal ’s magammal is, hozzá megyek és házas-tárſa léſzek. Melly dólgon minnnyájan meg-örülnek, és a’ menyegzöi lakodalomnak bizonyos napot tévén, öſze-kelnek, tudniillik az Anya a’ maga ſaját gyermekével. Kik nagy ideig egymás között ſzeretet tel élnek, egyéb-aránt ſemmit nem tudván egymás dolgában. Történik egykor Gergely vitéz mégyén vadáſzni; azonban egyik ſzolgáló meg-ſzólíttya az Aſzſzonyát, és kérdi töle, ha nints-é valami viſzſza-vonás az Urával együtt közöttök? Kinek mond a’ a’ Királyné: Semmi nintsen, nem-is hiſzem, két ember között nagyobb ſzeretet leheſſen, mint én közöttem vagyon az Urammal együtt; de kérlek, mi leheſſen oka illyen kérdéſeknek? Kinek mond a’ ſzolgáló: Mert valamikor Gergely vitéz be-megyen a’ hálóházba, víg ábrázattal látom; de azután el-ſzomorodik, tsak hogy meg-ſzokott moſdani, hogy ne iſmerjék ábrázattyán [194] a’ könyhúllatáſt. Mellyet hállván a’ Királyné Aſzſzony, mégyen az Urának háló-házába, gondolván, hogy ott fel-talállya okát Ura keſerüſégének, ki mind addig kereſgél, míg fel talállya az ágy-fejénél azt az ezüst táblát, mellyet régentén gyermekének böltsöjében tött vólt. Abból eſzébe véſzi min keſereg mindennap az ö Ura, tudnilllik hogy két egy teſtvér atyafitól ſzületett ember vólna. Meg-iſmervén a’ táblát az Aſzſzony, eſzébe véſzi az irásból azt.is, hogy az a’ Gergely vitéz, az ö tulajdon gyermeke vólna. Kiben midön tovább nem kezd kétsége lenni, rettenetes bágyadáſra, és ſíráſra adgya magát az Aſzſzony, átkozván a’ nagy ſzerentsétlenſég minden óráját; a’ ki elsöben teſtvér Báttyjától terheſedett-meg; máſodſzor tulajdon gyerkének ugyan Feleſége lött. E’ miatt halálos ſzomorúság fogja a’ ſzivét. Kit vett eſzébe a’ ház-nép, és az udvariak; de okát nem tudhatták. Kire nézve, mennek Gergely vitéz után, és a vadáſzatból viſzſza hiják. Ki midön viſzſza ment vólna, tsak-nem hólt elevenen talállya az ágyba feküve Feleſégét, kérdvén okát nyavalyájának, az Aſzſzony mindeneket ki-küld a’ házból, és eredetit kezdi kérdezni az Urának. Kinek mond Gergely: Oh melly tsudálatos kérdés ez! holott én igen meſzſze földröl-való vagyok. Kinek viſzont az Aſzſzony: de ugyan ne titkolódgyál úgymond, elöttem, ha életemet ſzereted: mert nagy kín ſzorongattya ſzivemet. Arra felel oſzton Gergely vitéz: Én ſzegény legény vóltam, erre a’ földre tsak fegyveremmel jöttem, mellyel az orſzágot, ’s tégedet inſégedböl meg-ſzabadítottalak: mert engemet ártatlanságomtól fogva egy Gárgdyan neveltetett fel, a’ ki meg-jelentette né[195]kem, hogy a’ tenger parton, egy hordóba böltsöſtöl talált engem, a’ honnan ki-vétetvén, Iſtenért ekkoromig nevelt engem, és onnan a’ tengerek közzül jöttem erre a’ földre. Mellyet hallván az Aſzſzony, és az ezüſt táblát elé mutatván, mondgya: Ez a’ tábla elég bizonyság ki-légy, mert te vagy az én tulajdon Fiam, és egyſzer’s mind Férjem. Te vagy az én teſtvér Bátyámnak én tölem való gyermeke. Oh édes fiam, én zártalak vólt tégedet ezzel a’ táblával együtt a’ hordóba, minek-utánna a’ világra ſzültelek, bár ſoha ne láttam vólna a’ napnak ſzép fényét; Iſtenem mennyi gonoſzra jútottam! Ihon a’ Bátyámmal vétkeztem, és a’ kit a’ világra ſzültem, annak Feleſége löttem! Bár az Anyám méhéböl mindgyárt koporſóba tétettem vólna, a’ ſzem ne látott vólna, mint a’ ki vílágra ſoha nem lött. Igy keſeregvén. tépi nyavalyás Aſzſzony magát. Kinek mond Gergely: Hiſzem midön azt alítom vala, hogy a’ veſzedelmeket el-kerültem, látom az ördög törébe annál mélyebben estem. Én azért iſmét el-bújdoſom egy-felé, a’ holott ſiratom eſetemet, mint kellett ennek rajtam történni, hogy az édes Anyám háló-tárſam légyen nékem. Ki ſzabadít-meg engem az ördögnek hálójából? Látván az Annya fiának keſerüſégét, mond: Légy veſztég fiam, viſeld gondgyát az orſzágnak, én tellyes életemnek minden napjait ſzarándokságban töltöm-el e’ nagy vétekért. Kinek felel Gergely: Nem lehet az, édes Anyám, inkább maradgy-meg az orſzágban, én el-bújdoſom, mindaddig, míg az én Iſtenem elött kegyelmet találok. E’ ſzók után lándsáját két darabbá töri, és ſzarándok köntösbe öltözvén, el-bútsúzik Annyától, [196] és mezitláb ki-mégyen az orſzágból. Éjtſzakának idején érkezik egy városhoz, a’ hól Iſten kedvéért ſzállást kér egy Haláſztól. Kinek dali termetét látván a’ Haláſz, mond: Oh jó legény, nem igaz Szarándok vagy te, iſmerem én termetedröl-is. Kinek mond Gergely: Akár-ki légyek én, kérlek az egy éjtſzaka Iſtenért a’ ſzállást ne tagadd-meg tölem. Szól a’ Haláſzné-is az Urának, hogy botsáſſa-bé a’ házba. Kinek az ajtó-megett ágyat adnak, egy kis halatskát, kenyeret, és vizet adván néki, mond a’ Haláſz: Ha te ſzarándok vagy, félen-való helyben kellene magadat meg-vonnod. Kinek felel Gergely: Minden ſzándékom nékem-is az. Kinek viſzont a’ Haláſz: Ha reggel velem el-jöſz, mútatok én arra való helyt, kit nagy Iſten fizeſſével meg-köſzön a’ Szarándok neki. Reggel lévén, annyira ſietnek, hogy a’ táblát-is a’ ſzállásán az ajtó-félen felejti Gergely Szarándok. Tizenhat mért-földnire a’ tengeren bé-viſzi egy nagy köſziklához, annak a’ köſziklának rejtekére egy záros ajtón mentenek-be, oda bé-igazítván Gergelyt a’ Haláſz, az ajtót rá rántya, a’ lakatot az ajtóra fel-veti, és a’ kóltsát a’ tengerbe bé-veti, a’ Haláſz oſzton hazához mégyen. Ez a’ Szarándok tizenhét eſztendeig veſztég lakik mint Remete a’ köſziklában. Azonban meg-hal a’ Római Pápa, és az égböl illyen ſzó hallatik: Kereſſétek-fel az Iſten emberét, kit Gergelynek hínak: mert a’ léſzen az Anyaſzentegyháznak vezére. Mellyet hallván a Pápa válaſztó Papok, megörülnek, és el-küldenek mindenfelé, ha valahól arra az emberre találnának. Végre a’ követek jútnak a’ Haláſz házához, kinek étel-felett mondának az emberek: Vaj-ki régen fáradunk egy Gergely nevü ſzent [197] ember után, kit Pápaságra vinnénk, ha találnók. Kiknek mond a’ Haláſz: Moſt tizenhét eſztendeje, hogy egy Gergely nevü Szarándok jött vala hozzám, én azt egy tengeri köſziklára meſzſze vittem-bé, és ott hadtam; de az eddig régen meg-hólt. Ugyan akkor fogott vólt egy halat-is a’ Haláſz, kit fel-bontván, a’ gyomrában talállya azt a’ kóltsot, mellyet annak-elötte tizen-hét eſztendövel a’ tengerbe vetett vólt. Kit látván a’ Haláſz, fel-kiált, és mond: Nem fogtok hijába járni, mert imé arra a’ kóltsra tsudálatosképen találtam, mellyel el-zártam annak a’ köſziklának rejtekét, kiben régen vittem vólt Gergelyt. Kin megörülvén a’ követek, alig várják a’ reggelt, hogy a’ Haláſzſzal a’ köſziklához meheſſenek. A’ holott meg-talállyák Gergelyt, és mondanák néki: Kely-fel, és járj velünk, mert Iſten ezen a’ földön, a’ ſzent Péter ſzékibe ültett tégedet. Kiknek a’ Szarándok tsak azt mondgya: Mindenben légyen Iſten akarattya. Kivel a’ követek meg-indulván, minek-elötte Rómába jútottanak vólna, magoktól a’ városban minden harangok ſzólottának: mellyböl a’ városiak azt jövendöllötték, hogy rá találtak az emberre, kit Iſten válaſztott; Kihez-képeſt eleibe mennek, és nagy tiſzteſſéggel helyheztetik a’ Pápaságnak tiſztiben. A’ melly Fö Püſpökſégben igen ſzentül viſeli magát, úgy hogy, híre vólna a’ világon ſzent életének és böltseſégének. Az Annya-is meg-értván, hogy ſzent életü ember vitetett Rómába Pápaságra, igy végez magában: El-mégyek abba a’ városba, és ott büneimröl vallást tévén, meg-engeſztelem az én Iſtenemet, nem tudván, hogy az ö fiát vitték vólna Pápaságra. El-jutván egykor Rómába, mégyén a’ Pápa eleibe, [198] és vallást téſzen elötte vétkeiröl. Midön a’ Pápa a’ gyónást meg-hallotta vólna, a’ gyónáſról meg-iſmeri az ö édes Annyját, és mond Gergely Pápa: Oh édes Anyám, és egyſzer’s mind Feleſégem, ihon midön az ördög azt hitte, hogy rabúl pokolra vonſzon bennünket, láddé az Iſten kegyelme által mint meg-ſzabadúltunk. Mellyet hallván az Annya, rémüléſſel tsudálkozik a’ dólgon, ſiratván vétkét. A’ Pápa pedig az Annyának emlékezetire a’ ſzüz Apátzáknak ott egy Kalaſtromat épít, kiben a’ Szerzetes ſzüzeknek gondviſelöjévé téſzi édes Annyát. Ezekután idveſſégen halnak-meg mind ketten.